Fujaszel’s Blog

Birthday Party at Bahamas – By Bálint

Beküldte: fujaszel ekkor: április 27, 2010

Először is szeretném mindenkinek megköszönni a születésnapi jókívánságokat. Sajnos a hajón a telefon percdíja 2500 HUF körül mozog (Csak tippelni mertem mennyi lehet az SMS-é), az interneté pedig 300 Ft körül (Igen, itt ezt is percre mérik). Szóval : NAGYON KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÓKÍVÁNSÁGOKAT!!

Végülis rám hárult a nagy feladat (vagyis átvállaltam, hogy a valóságnak csakis maximálisan megfelelő tények lássanak napvilágot ;) ), hogy beszámoljak a születésnapom estéjén történtekről.

Először is le kell szögeznem, hogy nagyon jó volt. Nem kívánnék rangsort felállítani, hiszen azért kedves barátaimnak köszönhetően volt már egypár igazán kellemes, és fergetes gyereekzsúrom (bennfentesek talán emlékeznek a 18., 20.,  valamint a 22.-re, na és az 5. és 10. sem volt semmi –  köszi Apu és Anyu :) – ), és, hát most is szerencsém volt. :)

Az este a Crew Bar-ban (személyzeti bár) indult, ahol mindössze 1 dollár volt egy coronita sör, és a vodkanarancs sem került sokkal többe. A szemfüleseknek felmerülhetett a kérdés, hogy hogyan is kerültünk mi a személyzeti bárba? Hát kérem szépen, inkognitóban. Én voltam Dóra, Zözi Andrea, Ákos pedig Péter. :)
Történt ugyanis, hogy Iván, a Panamai pincérünk az első nap nem adott a vacsorához borlapot, mi pedig magyar virtussal, ha leültünk, akkor bizony igyunk egy jó bort, az első arra haladó pincért leintettük – aki, mint kiderült magyar volt, és jófej. (Ákos, “Te hogy kerültél ide? ” borzasztóan kreatív kérdését egyből lekontrázta : “Repülővel”) . Ezután kiderült, hogy még körülbelül 8 magyar dolgozik a hajón, akiknek nagytöbbsége lány, és olyan jófejeknek találtak minket, hogy egymás között meg is dumálták, hogy mi megyünk velük holnap a Crew Barba, onnan meg a Bamboo-ba, ami a szigeten van. Állítólag korábban még soha senkit nem vittek fel a Crew Barba. De hát mint tudjuk, a lányok sokszor füllentenek… :)

Nade a lényegra térve a Crew Barba belépéshez, – mivel csak személyzet lehet ott -, vagy photo ID kell, vagy NameTag (névkártya). Az első nyilván bukó, a másodikból viszont csak Pétert sikerült a fiúk közül megszerezni. A többieknek maradt Andrea és Dóra. (Megjegyzés : ha valaki nem is lenne erős a nevekben, alatta azért ott volt, hogy waitRESS. )
Szerencsére problémák nélkül bejutottunk, csak Ákos hasalt el rutinos hajós lévén az első küszöbben. :) A mosdóban próbáltuk kerülni a párbeszédet, a piát a lányok hozták (úri dolgunk volt :) ), minden rendben ment, és fél kettőkor le is indultunk a Bambooba.

Nahát ez egy nagyon hangulatos, olyan igazi filmbéli faházas bár/szórakozóhely, a pálmafák alatt, óriási buli volt, remek zenével, és az 1 dollár helyett 5 dollárra nőt a sör ára. Hamar elfogyott a készpénzünk… :)

Innentől kezdve az eseményeket már nem  is részletezném, legyen annyi elég, hogy elértük a hajó indulását, ami reggel 7-kor volt. :)

Másnap (vagy aznap?) 15.00-kor indultunk “reggelizni”. Éppen ekkor zárták le az ebédet. Mi voltunk a hajó első vendégei akik már nem kaptak. :)
(Megnyugtatok mindenkit, pizza 0-24 volt a hajón, és már kockahasunk van :) )

1 Válasz to "Birthday Party at Bahamas – By Bálint"

[...] jutott a megtiszteltetés, hogy írhassak bahamai kalandjainkról! Az egyik kalandot, az esti bulit leszámítva, mert azt Bálint már megírta. A másik kalandot, a hajóutat is ki kell sajna hagynom, mert azt [...]

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


  • Gergő: Az érdekes tanszék érdekes épülete a STATA Center, ami az MIT leghíresebb épülete, előtte vannak az MIT betűk :)
  • Bea: Köszönöm nektek, hogy egy kicsit, így a távolból én is részese lehettem az utazásotoknak! Nagyon élveztem minden postot amit írtatok!
  • Bea: Júúj de jó! Jöttök haza! Már hiányoztatok nekem! :) Puszi.
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.