Dráága naplóm!

Ákos ígérte, hogy írok majd valami szépet a fürdőzésről. Igen rég volt, azóta több réteg lehámlott rólunk, de most értem billentyűhöz végre…

Mint a képeken is látszik, a tengerpart óceánpart nagyon tetszetős. Annyiban különbözik a Santa Monica beach a Long beachtől (mert ott is voltunk ám előtte) hogy itt a háttérben nem egy hatalmas kikötő van, hanem a végeláthatatlan óceán! Ami amúgy sokkal szebb látvány. Az idő szép volt, nagyon durva, 36 fok, ráadásul celsiusban! Mindenki bekente magát, Gergő és én ennek ellenére rendesen leégtünk.

Szóval megérkeztünk a partra. Konstatáltuk, hogy itt is szépek a lányok. (Ákos persze nem nézhetett rájuk, nem engedtük.) Arról még nem írtam, hogy az óceán maga legfeljebb 14 fokos volt, úgy saccra. Ennek követkeményeként nem sokan fürdöttek. Gondoltuk megmutatjuk kik is a faszagyerekek. Felvettük a startpozíciót, és megindultunk futva a vízbe. A lányok csak tátották a szájukat és ámultak. Nem igen láttak előtte ilyen szép nappirított felsőtestet. Hamar rájöttünk, hogy hülye ötlet volt ez a futás, mert tényleg nagyon hideg volt víz, de már nincs vissza, végig kell csinálni amit elkezdtünk. Kb. 3 lépést tudtunk tenni a vízben, amikor észleltem, hogy a jobb lábam alatt 40cm-es a víz, a bal lábam alatt meg 1 méteres. Igen, itt is vannak olyan vicces emberek mint a PLAU, akik gödröket ásnak a vízben, várva hogy kitörje valaki a lábát. Hát nekem sikerült egy ilyen gödörbe… inkább árokba beleugranom. Megrándult a bal bokám, alig bírtam kikecmeregni a partra. A szurkolóink persze semmit sem vettek észre ebből! Bizonyára a hasonló esetek miatt nevezik Sánta Mónikának a partot!

Ezután viszont nem volt megállás, egy egész napos strandolás – hassüttetés következett. A nap végén este megcsináltam az Adatvezérelt Alkalmazások házi feladatomat, mert az fontos. Valójában amiatt nem tudtam blogot írni…